Amikor ismerőseim körében a szupervíziót megemlítem, sokszor kiderül, hogy a legtöbben nem igazán hallottak még róla. Ha pedig igen, akkor sem tudják, hogy mit takar pontosan. Amennyiben részletesebben is beszélgetünk erről, néhány kérdés után a legtöbbször ez hangzik el: „Akkor ez olyasmi, mint a coaching?”
Ismerőseim nagyobb része az üzleti világban dolgozik, ahol ez a leginkább elterjedt tanácsadási forma. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a szupervízióval és a coachinggal kapcsolatban tisztázzunk néhány kérdést. Érdemes ránéznünk, melyek a különbségek és melyek a hasonlóságok. Egyáltalán miért lehet szükség ilyen  folyamatokra? Ki, mikor és melyiket válassza? Előállhat-e olyan helyzet, amikor egyik eszköz sem megfelelő?

Mai változó, bizonytalan világunkban különösen fontosnak tartjuk, hogy gyors eredményeket érjünk el, képesek legyünk azonnal reagálni, vagyis minél hatékonyabban végezzük a munkánkat. De hogyan tudjuk mindemellett az egészségünket is megőrizni?

Az utóbbi időben egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a munkahelyi stressz csökkentése, a konfliktuskezelési problémák kezelése, a motivációhiány és a kiégés megelőzése nem csupán egyéni érdek, hanem az egész szervezet hatékonyabb működését is segítő eszköz.

A szupervízió és a coaching olyan tanácsadási munkaformák, amelyek a fenti problémák megoldásában segítséget nyújthatnak mind egyéni, mind vállalati szinten. Ugyanakkor kérdés lehet, mikor melyiket ajánljuk, hogyan válasszunk?

Mi a szupervízió?

A szupervízió olyan szakmai személyiségfejlesztő módszer, melynek alapja az önreflexióra épülő tapasztalati tanulás. A kliens – a szupervizor kérdései mentén, vele együtt gondolkodva – több perspektívából és mélyebben rá tud nézni a problémáira. Így tulajdonképpen önerőből teremti meg a fejlődés lehetőségét.

Számomra a szupervízió egy olyan támogató közeget jelent, ahol lehetőség van mindenkinek a saját erőforrásait megtalálni és mozgósítani, ahol diagnózis helyett közösen tárjuk fel elakadásokat, és ezáltal biztos alapot teremthetünk egy tartós változás elindításához.

Mi a coaching?

A coaching az egyénben rejlő lehetőségek kibontakoztatása és a teljesítmény útjában álló akadályok leküzdésének folyamata, mely a kívánt célkitűzések felé haladó, folytonos támogatás feladatát tölti be. Kiindulópontjai: a reflexió, a rendszerszemléletű gondolkodás, a fejlődési szemlélet.

Számomra a coaching egy olyan intenzív emberi találkozás, ahol két ember szövetséget kötve együtt halad egy kijelölt cél felé a személyre szabott tanulás egy speciális ösvényén. Célja, hogy felszínre kerülhessen a már meglévő, de rejtett tudás.

Mi a hasonlóság a két folyamat között, és melyek a különbségek?

Első olvasatra a fenti meghatározások igen hasonlónak tűnhetnek, ám mégis vannak eltérések. Mindkettő szerződésen alapuló, időben behatárolt, személyre szabott folyamat. Alap feltételek és értékek a titoktartás, a bizalmi légkör és az előítéletmentesség.
Egyikben sem adunk valódi tanácsot, hanem megkeressük a másik fél erősségeit, felkutatjuk erőforrásait.

Ám amíg a szupervízió elsősorban a szakmai személyiséggel foglalkozik, addig a coaching esetén a szakmai szerep kerül a középpontba. Tehát míg az első az embert a munkahelyi környezetben érzéseivel, gondolataival, kapcsolódásaival együtt vizsgálja, addig a másik arra fókuszál, hogy az adott szerepet az illető hogyan tölti be. Vagyis ez utóbbi folyamat cél- és eredményorientáltabb, fontosabb benne a cselekvés, a megvalósítás. Mindkét tanácsadási forma célja az elmozdulás, a változás, de másként viszonyul hozzá, más úton éri el. A coachingban mérhető eredményeket várunk, tehát nemcsak terveket készítünk, hanem a célállítás után maga a megvalósítás is fontos része a folyamatnak. Amíg szupervízióban az „itt és most”, vagyis a jelen helyzet feltárása a hangsúlyosabb, addig a coachingban a jövő és a megfelelő célállítás van igazán fókuszban.

 Egy egyszerű és hétköznapi hasonlattal élve:

 Áll valaki a zebra szélén egy forgalmas út mentén. A coach abban segíti, hogy át tudjon kelni az úton. A szupervizor pedig abban erősíti meg, hogy valóban át szeretne-e menni, vagy van-e több lehetősége, létezik-e más, esetleg kedvezőbb útvonal. Mindkettő esetben a végső cél, hogy az illető elérjen oda, ahová valóban szeretne eljutni.

Létezik-e éles határ a folyamatok között?

Szakmailag a két munkaforma annyira közel áll, hogy akár ki is egészítheti egymást. A gyakorló szakember számára mindkét folyamatban az ügyfél kerül a középpontba, az ő igényei határozzák meg elsősorban a közös munka menetét.

A coachingon belül – a múlt századi megjelenése óta – rengeteg különböző irányzat is kialakult, annak függvényében, hogy a coach a folyamat egyes szakaszaiban milyen gondolati megközelítés alapján dolgozik.

Külön szeretném kiemelni a szupervízió megközelítésű, reflektív coachingot, mely kifejezetten e két tanácsadási forma közös halmazát fedi le. Hasznos lehet minden olyan helyzetben, ahol a kijelölt cél még nem egyértelmű. Leggyakoribb alkalmazási területei a vezetővé válás, új feladat elvégzése, projektmunka, pályaválasztás kérdésköre.

Melyik, mikor és kinek ajánlott?

Először is, mindkét folyamatot ajánlom mindazoknak, akik fejlődni szeretnének, hatékonyabbak kívánnak lenni a munkavégzésben, keresik az egyensúlyt az életben betöltött különböző szerepeik között, hangsúlyt fektetnek egészségük megőrzésére, szeretnék fenntartani motivációjukat a munka, és az élet egyéb területén egyaránt.

Amennyiben konkrét fejlődési céllal rendelkezik valaki, ráadásul adott idő alatt szeretné elérni azt, esetleg kifejezetten sürgető a megoldás, akkor egyértelműen a coachingot javasolnám számára.

Ha vannak kérdőjelek, csak az elakadás érzékelhető, vagy nagyon beszűkült a gondolkodás és nem láthatóak további lehetőségek, akkor a szupervízió jobb választás lehet.

A két folyamat akár egymásra is épülhet: először a szupervízióban ránézünk a kialakult helyzetre és a felmerülő opciókra, majd a megfelelő, konkrét cél megtalálása után a coachingban végig is kísérhetjük ennek megvalósítását.

Szervezetek esetén gyakori, hogy többféle fejlesztési folyamat is zajlik egyszerre. Vezetőknek egyéni, együtt dolgozó kollégáknak pedig teamszupervízió vagy teamcoaching formában. Mikor, kinek melyik lehet a célravezető? Ezt minden esetben egy előzetes helyzetfeltárással érdemes meghatározni.

Mikor nem megfelelő választás egyik sem?

Fontos tudni, hogy mindkét folyamat személyiségünk egészséges részével dolgozik. Ebből következik, hogy vannak olyan krízis helyzetek, ahol egyik munkaforma sem javasolt. Komolyabb trauma, váratlan tragédia esetén leginkább pszichológus segítségére lehet szükség. Könnyen belátható, hogy ha valaki életében ilyen nem várt, hirtelen esemény következik be, akkor az foglalkoztatja, így nem tud szupervízióhoz vagy éppen coachinhoz szükséges munkaképes állapotba kerülni. Előfordulhat az is, hogy a folyamat közben történik valami, ami miatt úgy döntünk, hogy megszakítjuk a közös munkát. A helyzet feldolgozása után azonban folytatódhat a szupervíziós vagy coaching folyamat.

Részt lehet-e venni egyszerre akár több folyamatban?

„Részt vehetek-e a munkahelyi team szupervízióban, ha közben pszichológushoz is járok?” – hangzik el gyakran a kérdés.

Igen, de ez mindig egyedileg mérlegelendő. A legfontosabb, hogy mindkét szakembert tájékoztassuk a másik folyamatról. Értelemszerűen lehetnek ellenjavalt helyzetek, illetve az is biztos, hogy túl sok folyamatban egyszerre benne lenni nem szerencsés.

Hogyan válasszunk folyamatot és szakembert?

Ideális esetben az elakadásunk, problémánk, saját helyzetünk szerint érdemes választani, ám az életben ez nem mindig működik így. Sokszor a felettesünk dönti el, hogy miben vehetünk részt. Természetesen meghatározó különbség, hogy saját elhatározásból keresünk fel egy szakembert, vagy a munkahelyen küldenek minket például tréningre, szupervízióra vagy éppen coachingra. Érezhető, hogy a motiváció egészen más lehet a két helyzetben.
Javaslatom az utóbbi esetben is az, hogy vegyünk ki annyit egy folyamatból, amennyit csak lehet.

A WHO adatai szerint napjainkban a maradandó egészségkárosodások vezető oka világszerte a depresszió, a megbetegedések listáján pedig a munkahelyi, és/vagy hivatás gyakorlásához kapcsolódó stresszre visszavezethető lelki és pszichoszomatikus eredetű testi problémák állnak az élen.
Vagyis mindannyiunk közös érdeke, hogy támogassuk egymást lelki egészségünk megőrzésében, és előzzük meg az erre visszavezethető betegségek kialakulását. Minden magunkra fordított erőfeszítés hasznos, és a későbbiekben sokszorosan megtérülhet!