A szupervízióban munkahelyi problémákkal foglalkozunk, személyes, egyéni nézőpontokból. Az üléseken elhangzottak csak az ott részvevőkre tartoznak. A titoktartás miatt nehéz pontosan bemutatni, mi zajlik a szupervízió keretein belül, a lényeg ugyanis a részletekben rejlik, a konkrét helyzetek mentén kibontakozva. Saját élményemet „titokgazdaként” viszont megoszthatom, és ezen keresztül talán mindenki számára jobban elképzelhetővé válik majd maga a folyamat.

A szupervízióval először egy ötfős csoportban találkoztam, ahol az egyéni tanuláson kívül hangsúly volt azon is, hogy betekinthessünk a szupervízió eszköztárába és magába a szupervizori szerepbe is. Ennek megfelelően sokféle módszertani elem került elő az ülések során. Ezek között több kreatív eszköz is, amelyek ugyan nem feltételei a folyamatnak, de sok esetben megkönnyítik az önreflexiót, feloldhatják az elakadásokat.

A szupervízió közismertebb eszközei közé tartoznak: az értő figyelem, az összefoglalás és a kérdések. Egyéb módszertani elemeket a többi lélektani munkaformáktól kölcsönöz a folyamat. (Részletesen előző cikkeinkben már bemutattuk a szupervízió elméleti hátterét: Szupervízió – együtthaladás a személyes fejlődés útján).

A bemutatni kívánt ülés a megérkezés, vagyis ráhangolódás után egy váratlan feladattal kezdődött:

Minden csoporttag kapott egy A4-es lapot, és színes ceruzákkal rajzolni kellett valamit a hozott témánkkal kapcsolatban. Amikor mindenki elkészült, kiállításként rendeztük el a műveket. Többször körbejártunk a teremben, majd szavazhattunk is, melyik kép mögött rejlő esetre vagyunk a legkíváncsiabbak. Mindezen túl fejenként 4-6 darab macis érzelemkártyát is választottunk az esetünk bemutatásához.

Fontos megjegyezni, hogy egy rajzos feladatnál sosem a művészeti minőségére, és nem is az alkotó személyére voksolunk.

A csoport szavazása alapján én lettem az esethozó. Az általam megjelenített szituáció a személyes határaimról szólt, a rajzom a

 „Rugalmasság vagy merev határok”

címet kapta. Az érzelem kártyák közül 6 olyan darabot választottam, amely egy bizonyos, a közelmúltban lezajlott munkával kapcsolatos konfliktus közben felmerülő érzéseimet fejezte ki:

1. higgadt tervezés
2. figyelmesség-alkalmazkodás
3. megijedés-összerezzenés
4.
belső düh
5.
intenzív töprengés-rágódás
6. szomorúság-csalódottság

Szupervízió vagy coaching

Következő lépésként megkért a szupervizor, hogy ismertessem az esetemet, mondjak el minden olyan részletet, ami érdekes lehet, ami segíti őt és a csoport tagjait, hogy belehelyezkedhessenek a helyzetembe. Miután ezt megtettem, feltettek még néhány kérdést, ami tovább tisztázta a részleteket, segítette jobban megérteni az adott szituációt.

Az ülésnek ebben a szakaszában arra lettem figyelmes, hogy már az is előre visz, ha tömören és röviden igyekszem összefoglalni a történteket, olyan módon, hogy más is megértse. A gondolatok ugyan kavarogtak a fejemben, és érzelmileg is feldúlt, ahogyan újra felidéztem az esetet, de mégis sikerült a lényeget jól megfogalmaznom. A rajzomra többször is visszautaltam, mivel elvont módon, tömören fejezte ki a mondanivalóm mögött rejlő lényeget. A többiek kérdései pedig rámutattak arra, hogy mi fölött siklott el mégis a figyelmem.

Következő lépésben meg kellet fogalmaznom egy kérdést önmagamhoz:

„Mit szeretnél ebből a helyzetből tanulni, hogyan szól rólad ez a történet?” – kérdezte a szupervizor.

A hétköznapi életben sokszor csak arra koncentrálunk, hogy tényszerűen – persze a saját nézőpontunk szerint – mi történt, ki mit mondott, hogyan cselekedett. A fókusz azon van, hogy a másik ember miért mondta, tette azt, amit éppen mondott vagy tett, esetleg éppen nem csinált… Ezen a ponton nagyon türelmes volt hozzám az egész csoport, nem siettetett senki, érezték, hogy ez nem könnyű feladat. Több kérdést is megfogalmaztam, mire megtaláltam azt, ami valóban a tanulási kérdésemmé vált:

 „Hogyan tudom megvédeni a határaimat? Hogyan tudok kiállni a saját érdekeim mellet?”

A megfelelő kérdés megfogalmazása kulcsfontosságú a szupervízió során. Egyrészt leszűkíti a sokszor csapongó gondolatsorozatot, a lényegre kerül a fókusz. Másrészt áthelyezi a hangsúlyt a történet többi szereplőiről magára az esethozó szupervizáltra.

A fókusz megtalálása után kezdődhetett az igazi „munka”. Jöttek sorban a kérdések a szupervizortól, majd a csoporttagoktól is. Volt élménymegosztás is, mindenki elmondhatta, mit tapasztalt, hogyan viselkedik hasonló helyzetekben. Arról, hogy mi történt pontosan az ülésnek ezen szakaszán, nem igazán tudok beszámolni. Csak arra emlékszem, hogy elindult bennem egy belső munka, pörögtek a gondolatok, nem volt mindig könnyű kifelé figyelni és válaszolni a feltett kérdésekre.

Ha megpróbáltam kibújni egy-egy kérdés alól, vagy önkéntelenül eltereltem a szót, a szupervizor ügyesen és szelíden visszahozta az eredeti kérdését. Mindezt egyáltalán nem erőszakosságként éltem meg, tudtam, hogy bármikor mondhatok NEM-et, én szabályozhatom a beszélgetés mélységét. Mindazonáltal rákényszerültem, hogy a szokásosnál jobban koncentráljak, alaposabban végiggondoljam a történteket.

Nagyon meglepett, amikor a testi érzéseimre is rákérdeztek, nem voltam hozzászokva, hogy erre is odafigyeljek. Néhány pillanat után be tudtam azonosítani egy szorító érzést a torkomban, és hogy magasabb lett a pulzusom.

Korábban többnyire mindent racionálisan igyekeztem megoldani, nem számolva azzal, hogy testünk a puszta gondolatokra is reagál. Komoly felismeréssé vált, hogy érdemes figyelni a testi jelekre, mivel fontos információkat hordozhatnak.

Az első fontos önismereti előrelépésem az volt, hogy az elmesélt munkahelyi történet tulajdonképpen nem egy lineáris eseménysort tükrözött, inkább egy körfolyamat képe rajzolódott ki. Amikor egy adott probléma megoldódik, akkor általában jön egy következő, és a megfogalmazott érzések így nemcsak a konkrét eset kapcsán jelentek meg ilyen sorrendben, hanem máskor is figyeltem már meg hasonlót magamon.

Második „aha” élményem akkor következett be, amikor a képet letettem a földre, és köré helyeztem a macis kártyákat. Először komment nélkül néztünk rá a kompozícióra, majd a csoport is megosztotta velem benyomásait. Ekkor azt ismertem fel, hogy ha egy negatív érzelemkártyát kiveszek a körfolyamatból, akkor máris jobban érzem magam. Nem az a fő problémám, hogy ez a folyamat egyáltalán lezajlik bennem, hanem az, hogy túl sokáig rágódom a történteken, és nem tudom igazán elengedni a bennem megjelenő rossz érzéseket. Amikor a kártya eltávolításával fizikailag lerövidítettem ezt a folyamatot, kifejezettem megkönnyebbültem. Sokat segített ebben, hogy nemcsak beszéltünk az adott szituációról, hanem rá is tudtam nézni arra kívülről.

Szupervízió vagy coaching

Nagyon hasznosnak éltem meg az esetfeldolgozás teljes folyamatát, kifejezetten éreztem az elmozdulást, a szupervizor és a csoport által felkínált eszközök segítségét.

Mivel vizuális típus vagyok, sokat segített, hogy gondolataimat – a közben felbukkanó érzésekkel együtt – önmagamon kívül helyezve láthattam. Egyúttal lehetőségem nyílt a kísérletezésre, módosításra, és végül a számomra optimális variáció kiválasztására.

Az ülés végén összefoglaltuk a történteket, minden csoporttag elmondhatta, hogy neki mi volt hangsúlyos a történtekből, mit tanult ő az esetből, vagyis mit „visz el” a közös munkából.

Azóta, ha hasonló helyzetbe kerülök, könnyen felidézem a padlóra lerakott kompozíciót, és tudatosan megpróbálom lecsökkenteni magamban az őrlődési szakasz hosszát, elengedési technikákkal pedig igyekszem minél előbb megszabadulni a rossz érzésektől. Így nemcsak hatékonyabban tudok gondolkodni a felmerülő helyzet megoldásán, hanem ezzel saját testi és lelki egészségemet is védem.

Remélem, hogy személyes élményem megosztása segít abban, hogy jobban elképzelhetővé váljék, mi is történhet egy szupervíziós ülés során.

Mégis mitől függ, hogy milyen kreatív eszköz kerül elő a „szupervizori táskából” annak érdekében, hogy megjeleníthető, feldolgozható legyen egy-egy elakadás? Erről egy következő bejegyzésben részletesebben is fogok írni…

Bátran ajánlom a szupervíziót mindenkinek (további blogcikkeinket arról, hogy mi is történik a szupervízióban itt és itt éritek el), aki egyszerre szeretne gördülékenyebb és felszabadultabb lenni munkájában, de akár az élete más területein is, különösen, ha egészsége megőrzése is fontos a számára. Hiszem, hogy a szupervízió ezzel egyéni és közérdekké is válik egyben.

Kérje az első ingyenes konzultációt!

Ehhez kérjük, töltse ki a jelentkezési űrlapot.
Kitöltés után 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.